Nyomtatás

Tévedni emberi dolog és letenném a Panasonic Z 10000-et

Tévedni emberi dolog és letenném a Panasonic Z 10000-et

Három vagy négy éve elvitathatatlanul ígéretesnek tűnt a 3D videózás jövője, elterjedése.
Még akkor is, ha számtalan szakember ismerősöm nem igazán hitt benne.

Tömegével jelentek meg a 3D tévék már a százezer forint alatti árkategóriában is, az állami tévé ha csak kísérleti jelleggel is, de 3D-s műsorokat kezdett sugározni és akkor a moziról még nem is beszéltem.
Talán egyetlen dolog miatt voltak aggályaim, nevezetesen, hogy elég sok macera van az otthoni 3D-s mozizással. Nincs annyi szemüveg, ahány néző, lemerült az elem a szemüvegben, nem jó a rálátási szög a képernyőre a díványról, stb. Ez utóbbi nálunk is gyorsan bekövetkezett, legalább egy éve nem néztem 3D-s videót, pedig magam elég sok 3D-s felvételt készítek, bár inkább már csak készítettem. De ne szaladjunk ennyire előre.
A Panasonic Z 10000-es 3D kamerám megvásárlása előtt alaposan körüljártam a témát és úgy döntöttem, hogy megelőzve a konkurenciát, kockáztatok és még az elsők között lépek. Azzal nyugtattam magam, hogy ha véletlenül mégsem indulna be a 3D, akkor majd használom 2D full HD-ben, hisz nem olyan rossz kamera ez.
Nos, sajnos vagy hál istennek, mára a házi 3D mozizás kérdése egyértelműen eldőlt. Egészen biztos, hogy nem lesz jövője, igaz nagyon jelene se lett. Egyszerűen ez egy tévedés volt a fejlesztők részéről, a piac ezt nem igényli.
Nos akkor nézzük, hogyan muzsikál a kamera 2D-ben. Nos a képminősége szerintem töklétesen megfelel az árkategóriájának, de itt nagyjából vége is.
Sok probléma adódik abból, hogy helyszűke miatt nem tudtak két igazán elfogadható optikát építeni egymás mellé. Ez azért mégiscsak meglátszik a kép kontúrjain. A fényerő nagyon vékony, kicsit borús időben már indul az erősítés, ami ugyan húsz Db-ig nem veszélyes, de akkor sem az igazi.
A kamera felépítése pedig finoman fogalmazva is igen karcsú, számtalan fontos funkciót csak nagyon nehézkesen, az LCD-n lehet elérni. Ha ki van húzva az LCD, kikapcsol a kereső.
Lespórolták az ND filtert, így csak a shutter speed-el bírom külsőben az erős napfényt korrigálni.
Mindezt szintén csak az LCD-ről. Egy pörgős eseménynél szinte reménytelen belsőből külsőbe (vagy fordítva) lépve olyan gyorsan korrigálni, hogy le ne maradjak valamiről. Hosszasan lehetne még sorolni, de a lényeg az, hogy ezért az árért egy jól felszerelt, komoly, combos kamerát vehettem volna. Így jártam.

Megjelent: 3495 alkalommal