2014. július 29., kedd 00:00

Avid Media Composer 8.0

Avid Media Composer 8.0

Avid utómunka rendszer bérlés »

Cikkünkben bemutatjuk miben változott az Avid Media Composer 8 a korábbi verziókhoz képest, rámutatunk néhány Media Composer újdonságra is, különösképpen azokra, melyek az Avid NewsCutter opción keresztül kerültek bele az Avid Media Composer 8.0 verzióba.

Apróságnak tűnhet, de mielőtt belevágnánk a Media Composer új képességeinek ismertetésébe, feltűnt nekünk egy kisebb változás. Az Avid jelen szoftverét nem egyszerűen Avid Media Composer 8-nak nevezi, hanem a korábbiaktól eltérően a hivatalos megnevezés: Avid Media Composer | Software v8.0. Ez azért van, mert innentől kezdve az Avid igyekszik alapjaiban megváltoztatni az új Media Composer verziók kiadásának módját. Erre szolgál az AvidApplication Manager, melynek segítségével az Avid Media Composer | Software sokkal kényelmesebben és hamarabb frissíthető, naprakésszé tehető. Az Avid Application Manageren keresztül sokkal gyorsabban hozzá lehet férni az új frissítésekhez, ezáltal nem kell megvárni az újabb x.0 és x.5 verziószámú Media Composer verziók kiadását. Itt érdemes megemlíteni, hogy az Avid Media Composer | Software v8.0 csak a kezdet, és az Avid Application Manageren keresztül hamarosan több új funkcionalitás érkezik.

Három új licencelési mód

Avid Media Composer 8.0 - Három új licencelési mód

A három új licenc modellnek köszönhetően a Media Composer megvásárlására és használatára többféle lehetőség áll rendelkezésünkre.

Subscription License (előfizetés, „bérlés”)

Az évenkénti és havi előfizetési mód egyike a három új licenc modellnek. Ez azoknak kedvező, akik flexibilis módon, akár azonnal, egy egészen alacsony összegért cserébe, változtatni akarnak a MediaComposer licenceinek számán. Ez megkönnyíti vágószoftverek számának hozzáadását, illetve változtatását az üzleti szükségleteknek megfelelően. Az éves előfizetés pedig hónapokra lebontva még kedvezőbb árú.

Perpetual License (korlátlan ideig érvényes, megvásárolt verzió)

Ezzel a licenc típussal a Media Composer korlátlan ideig a tulajdonos rendelkezésére áll. Fontos megjegyezni, hogy a korlátlan licenc esetén az éves Avid-támogatást (Avid Support Plan) minden évben meg kell újítani, hogy továbbra is rendelkezésre álljanak a legújabb frissítések és a világszínvonalú, professzionális Avid-ügyféltámogatás. Ha megszakítja az automatikusan megújuló éves Avid-támogatást, akkor egy teljes értékű új licencet kell venni, amennyiben további szoftverfrissítésekre és Avid-támogatásra van szükség.
Az USB-kulcsokat (Dongle) az Avid továbbra is támogatja a korlátlan ideig érvényes licenc részeként. Annyi különbséggel, hogy az Avid-támogatást évenként meg kell vásárolni, ha új funkciókra, frissítésekre, javításokra, illetve Avid-ügyféltámogatásra van szükség.

Floating License (licenckölcsönzés)

Az Avid a nagyméretű broadcast cégek, utómunka-stúdiók és oktatási intézmények számára nyújt rugalmas licencelési megoldást a Floating License Server bevezetésével. A Floating License Server egy adott számú megvásárolt licenckészletet tárol, melyeket a készletszámmal megegyező mennyiségű felhasználó munkaállomástól függetlenül felhasználhat. Ez egy költséghatékony megoldás azon broadcast cégek számára, akik például 100 utómunka-állomással rendelkeznek, de egyidejűleg csak 50 felhasználó használja azt. Ebben az esetben, ha egy felhasználó bezárja az Avid Media Composer 8-at, akkor a licenc egy másik Avid-felhasználó, akár másik Avid utómunka-állomásán rendelkezésére áll.

NewsCutter opció

Avid Media Composer 8.0 - NewsCutter opció

A NewsCutter mostantól nem önálló alkalmazásként, hanem a Media Composer 8 részeként érhető el. Tehát az NRCS (Newsroom Computer System) eszközt közvetlenül a Media Composer-ből lehet megnyitni.

A Newsroom Computer System (NRCS) segítségével az Avid iNEWS vagy Electronic News Production System (ENPS) szerverén elérhető sztorik és rundownok ugyanazon Avid-munkaállomáson megtekinthetők, továbbá editálhatóak. Az NRCS-t használva kapcsolódhatunk az AvidiNEWS szerverre, ezáltal megtekinthetjük a sztori szkripteket és editálhatjuk azokat a NewsCutter opcióval rendelkező Avid Media Composer 8-at használva. Tehát, mostantól a sztorikat nem kell egy Avid iNews munkaállomásra áthelyezni, mielőtt editálni akarjuk tartalmukat. A sztori időbeli hosszát figyelembe véve, a rendelkezésre álló nyersanyagból összevághatjuk a sztorihoz illő szekvenciát, és az elkészült anyagot már le is adhatjuk az adásban.

Application Manager

Avid Media Composer 8.0 - Application ManagerMostantól az új Application Manager naprakészen tartja Avid Media Composer 8vágószoftverünket.

Az Avid Application Managerben megtekinthetjük, hogy mely Avid szoftverek, AMA pluginek és más szoftverfejlesztők által létrehozott alkalmazásokat telepítettünk Avid-rendszerünkre. Továbbá értesítést kaphatunk az aktuális frissítésekről, upgradekről és az elérhető újdonságokról. Az új szoftverek az Application Manageren keresztül aktiválhatóak, letölthetőek és frissíthetőek. Amennyiben kíváncsiak vagyunk az új termékekre, upgradekre, az Avid Application Manageren keresztül az elérhető próbaverziókat is kipróbálhatjuk.

Avid USB kulcshoz kapcsolódó információkat is megtekinthetünk az Application Managerben, illetve az USB-dongle-t a legújabb verzióra is frissíthetjük. További különleges ajánlatok, közelgő webes kurzusok, Avid oktatóanyagok, események és aktuális Avid-hírek is megtalálhatóak az Avid Application Managerben.

Klipszegély színek és ikonok használata frame nézetben

Avid Media Composer 8.0 - Klipszegély színek és ikonok használata frame nézetben

A „Bin Setting” menüben beállíthatjuk a szegély színek és ikonok megjelenítését Frame nézetben („Use Border Colors and Icons in Frame View ”). Ha ezt az opciót aktiváltuk, akkor az alábbi konvenció szerinti keretszínek jelennek meg a különböző típusú médiafájlok körül:

  • Kék – Előszámolt (precomputes) és side motion effektek forrásai,
  • Zöld – master klipek,
  • Sötétzöld – subklipek és group klipek,
  • Piros – szekvenciák,
  • Lila – Media Tool-ban lévő médiafájlok.

Local média ikonok megjelenése

Avid Media Composer 8.0 - Local média ikonok megjelenéseA „Bin Setting” menüpontban aktiválható a lokális média ikonok megjelenítése („Show local media icons”).
A lokális klipek ikonjai kékek lesznek, a vegyes felbontású klipeké pedig lila színű.

 

Audio Mix Mode gomb

Avid Media Composer 8.0 - Audio Mix Mode gomb

Mostantól az audio Mix mode gomb is szabadon kiosztható a Command Palette-en keresztül. A Mix mode gombot a „More” fülön találjuk.

Áttűnések lasszózása

Avid Media Composer 8.0 - Áttűnések lasszózása

A timeline beállításoknál találhatjuk meg a “Lassoing transitions enters” blokkot. Az Avid Media Composerben alapértelmezett módon a Trim mode-ba való belépéskor aktiválódik a lasszózás.

A NewsCutter felhasználók szegmens módba való belépéskor szokhatták meg, hogy aktiválódik az áttűnések lasszózási lehetősége. A Media Composerben ebben a menüpontban állíthatjuk vissza ezt a fajta viselkedést, a “Segment Mode” kiválasztásával.

Korábbi NewsCutter funkciók

Mostantól az Avid Media Composer szoftverben érhetőek el a NewsCutterben ismert funkciók is.

Avid Media Composer 8.0 - Korábbi NewsCutter funkciókForrás/Rögzítés kapcsoló gomb (Source/Record Toggle)

Ezzel a gombbal lehet a Source és Record Monitor között váltani. Ez a funkció akkor jöhet jól, ha laptopon dolgozunk, és a Source/Record ablakot átméreteztük, és ezáltal csak egy ablakunk van. Ekkor egyidejűleg, csak az egyik monitort látjuk és a bal felső sarokban lévő gombbal tudunk a source és record ablak között váltani.

Alternate Edit (klip helyettesítés)

Avid Media Composer 8.0 - Alternate Edit (klip helyettesítés)Az Alternate Edit módban a szekvencián lévő kijelölt klip felülírható néhány másik klippel, melyek az Alternate Edits nevű speciális binben vannak. Ehhez a timeline-on a kurzorral álljunk rá egy klipre, és kattintsunk az Alternate Edit gombra. Ekkor az Alternate Edit funkció a kurzortól kezdve kicseréli a klipet az Alternate Edits binben lévő klippel.

Quick Record mode (gyors rögzítés mód)

Avid Media Composer 8.0 - Quick Record mode (gyors rögzítés mód)Quick Record módban a rögzítőegységünkkel (pl.: Digital Betacam VTR) vezérelhetjük az Avidvágórendszerünkbe történő beírást. A Quick Record mód aktiválását követően az Avid Media Composer automatikusan elkezd rögzíteni, amint a servo-lock jelet észleli a VTR felől. Amikor a Servo Lock jelet észleli a Media Composer (a VTR-en elindítottuk a lejátszást), a Media Composer elkezdi a rögzíteni, amíg le nem állítjuk a VTR-en a lejátszást. Ezt követően az Avid Media Composer a következő servo-lock jelzésre vár.

Satellite mode

Avid Media Composer 8.0 - Satellite modeA Satellite módban az LTC-t (longitudinális/hosszirányú vagy lineáris timecode) használatával több külső forrásokról rögzíthetünk, miközben egyidejűleg szalagra is rögzítünk. Ha a stúdió rendelkezik központi timecode generátorral, akkor annak jelét minden eszköznek elküldhetjük. A timecode outputot közvetlenül Avid rendszerünkre is köthetjük egy olyan Avidinput/output hardveren keresztül, amely rendelkezik LTC IN bemenettel. A Satellite Mode akkor igazán hasznos, ha egy élő eseményen, vagy többkamerásfelvételen, külső forrásból érkező timecode-dal dolgozunk, és a videoanyag egy olyan routeren keresztül érkezik, amely nem támogatja a timecode használatát. Azonnal nekivághatunk az editálásnak, amint a felvétel megtörtént, nem kell megvárni, hogy a szalagokról beírják az anyagot.

Automatikus Voice-over

Avid Media Composer 8.0 - Automatikus Voice-overAz automatikus voice-over funkcióval (Auto VO), egy kiválasztott audio sávot alapul véve, automatikusan eltávolíthatunk bizonyos szegmenseket a szekvenciáról.

Voice-over narráció rögzítése a Capture Tool-on keresztül

Avid Media Composer 8.0 - Voice-over narráció rögzítése a Capture Tool-on keresztülA Capture Tool-lal akár két audio csatornát is rögzíthetünk, voice-over narráció céljából, közvetlenül a timeline-ra. Ehhez aktiválni kell a voice-over funkciót a „Capture Settings” menüben az „Edit” fülön.  

 

Kategória: Termékek
2014. május 08., csütörtök 00:00

Avid Media Composer 5.0

Avid Media Composer 5.0

Avid bérlés, bérbeadás, Avid rendszerfejlesztés, tanácsadás, Avid rendszerek értékesítése Hívjon minket!

Avid utómunka rendszer bérlés »

Legismertebb, legközkedveltebb, legnagyobb tudású, leggyorsabb, legprofesszionálisabb vágóprogram – Ideális online és offline fájl alapú szerkesztésre, akár külső helyszínen is.

Újdonságok:

  • Közvetlen, transzkódolás nélkül használhatja RED fájljait az Avid AMA-n keresztül (a kép HD méretben jelenik meg)
  • QuickTime videoformátumok natív támogatása, egyebek mellett Apple ProRes és H.264
  • Video és hang szerkesztése közvetlenül a timeline-ra fogd és vidd módszerrel
  • Házon belül tarthatja a nagy színhűséget igénylő projekteket a HD-RGB támogatásnak köszönhetően (dual-link be- és kimenet is támogatott Avid Nitris DX rendszereken)
  • Külső monitorozás Matrox MXO2 Mini segítségével
  • Nyugodtan keverheti nem csak az eltérő tömörítésű, képsebességű és felbontású, hanem a különböző méretű és képarányú nyersanyagokat is ugyanazon a timeline-on
  • Pihenjen egyet a hosszú renderelések alatt; számítógépe e-mailben értesíti, ha elkészült a munka
  • Közvetlen importálhat AVCHD fájlokat kameráról és egyéb eszközökről
  • Dedikált hardver nélkül rögzítheti anyagait XDCAM HD és DVC PRO HD formátumokban
  • Teljes minőségű hanggal dolgozhat az offline munkához használt alacsony felbontású XDCAM proxikkal
  • Szöveges kiegészítő adatokat importálhat és ágyazhat be a videojelbe az új „Data Track” (Adat sáv) funkció és az SMPTE 436M szabvány támogatásával Avid Nitris DX és az Avid Mojo DX rendszereken
  • A sztereo audio sávokat a könnyebb szerkesztés érdekében egyetlen csatornaként láthatja
  • Kiemelkedő minőségű hangkeveréseket készíthet a RTAS hangfeldolgozó plug-inek segítségével
  • AMA segítségével közvetlenül dolgozhat az új Canon kamerákkal forgatott 4:2:2 MPEG-2 anyagokkal

 

Dolgozzon közvetlenül RED fájlokkal a továbbfejlesztett AMA segítségével

Az Avid Media Composer 5 szoftverben  teljesen újra lett írva az AMA (Avid Media Access), hogy sokkal több féle médiaformátummal tudjon natívan dolgozni, sőt, a jövőben a támogatott formátumok köre csak tovább bővül. Az új és továbbfejlesztett AMA-val felgyorsíthatja a RED-es munkafolyamatait, mivel közvetlenül használhatja a RED fájlokat (.R3D) az Avid Media Composer-ben anélkül, hogy elő kellene őket készítnie MetaFuze-zal (minden felvétel HD méretben jelenik meg). Ezen túlmenően az összes metaadat és színkezelési információ is elérhető marad.

 

Vágjon közvetlenül QuickTime formátumokkal

Újrakódolás nélkül használhatja az összes népszerű QuickTime formátumot, az összes metaadattal együtt. Az AMA-nak köszönhetően eredeti formájában dolgozhat minden olyan nyersanyaggal, amit az Apple QuickTime Player le tud játszani (ezek közé tartoznak az Apple ProRes és azok a .mov fájlok, amiket Canon 5D mark II és 7D fényképezőgépekkel rögzítettek). Egyből az Avid Media Composer-ben — nincs szükség transzkódolásra, újracsomagolásra vagy átírásra.

 

„Fogd és vidd” video és audio szerkesztés

Helyezze magát kényelembe — az Avid Media Composer 5-el úgy vághat, ahogy mindig is szeretett volna! A hagyományos szerkesztési módon kívül lehetősége van a snittek közvetlen módosítására; fogja meg és vigye őket a timeline-on ahová csak akarja, variálja a sorrendjüket, hogy olyan anyagokat kapjon, amilyenre vágyik. Sőt, a snitt belépőjét és kilépőjét is szabadon arrébb húzhatja az egérrel, hogy finomítsa a jelenetet, párbeszédet, vagy zenét.

 

Tökéletes minőségű HD-RGB jelfeldolgozás

Végezze el házon belül az utómunkát, a lehető legjobb minőséget biztosítva megrendelőinek a fényelés és az effektezés során is! Mindezt a teljes minőségű, 4:4:4 HD-RGB színtérben az Avid Media Composer segítségével. A több részletnek köszönhetően a színkorrekciót, kulcsolást, és a trükköket pontosabban és egyszerűbben tudja elvégezni. Ezen felül, ha Nitris DX-alapú redszere van, digitalizálhat, feldolgozhat, monitorozhat és ki is írhat anyagokat HD-RGB-ben (a kiírás csak Symphony rendszereknél használható), ehhez a megfelelő sávszélességet a két HD SDI csatlakozó biztosítja.

 

Monitorozza felvételeit Matrox MXO2 Mini segítségével

Ha nincsen Nitris DX- vagy Mojo DX-alapú munkaállomása, az Avid Media Composer 5 lehetőséget nyújt arra, hogy más gyártó termékeit is használhassa monitorozásra, így a Matrox MXO2 Mini átalakítót is, ami Mac-hez és Windows-hoz is egyaránt használható. Ha Media Composer szoftverrel párosítják, az MXO2 Mini egy kiváló minőségű dedikált monitorozó eszköz lesz, ami nagyban segíti a fájl-alapú munkafolyamatokat. Így valós időben tudja megtekinteni a videokat anélkül, hogy jelentős összeget kellene rá áldoznia.

 

Professzionális editálás

Történetmesélés – ahogy a Nagy Könyvben meg van írva

Az ipar leghatékonyabb, pontosabb és flexibilisebb vágórendszerével jobban és gyorsabban tud dolgozni, mint valaha. Finomítsa vágásait egy pillanat alatt, akár az egérrel, akár billentyűzettel: vigye arrébb a nyersanyagot, vagy cserélje ki a forrást! Mindezekhez nagy segítséget nyújt a 2-, 4-, vagy 6-képes megjelenítés, de akár fogd és vidd módszerrel is átrendezheti a snittek sorrendjét vagy megváltoztathatja hosszukat. Ha ez sem lenne elég, még a felhasználói felületet is az igényeihez igazíthatja, a billentyűzetkiosztást is módosíthatja, hogy a lehető leggyorsabban és legkényelmesebben dolgozhasson.

 

Script alapú vágás, ahogy még nem látta

Spórolja meg a fáradságos szövegkönyv alapú munkák jelentős részét, legyen az akár filmvágás, televíziós showműsor, vagy dokumentumfilm, netalán valóságshow. A különleges ScripSync szolgáltatásnak köszönhetően hangfelismerés alapján automatikusan szinkronizálni tudja a klipeket a szövegkönyvhöz, így gyorsan megtalálhatja a legjobb részeket. Rendezze anyagait a script alapján percek alatt, ahelyett, hogy órákat vesztegetne a történet elmesélése helyett a binekben való keresgélésre!

 

Keverje szabadon különböző nyersanyagait

Nyugodtan keverheti anyagait, legyen az akár PAL, NTSC, SD vagy HD, mindezt valós időben, ugyanazon a timeline-on. Nem akadály a különböző felbontás, képsebesség vagy képarány; valós időben dolgozhat anélkül, hogy ki kellene renderelnie anyagait, vagy át kellene őket kódolnia. Vágjon akár online akár offline projektet, szabadon használhat különböző formátumú, tömörítésű, és képsebességű anyagot, anélkül hogy fel kellene áldoznia az adásminőségű megtekintés lehetőségét.

 

Média management, amire mindig számíthat

Dolgozzon akár egyedül, vagy csapatban, sosem kell attól tartania, hogy elveszíti a nyersanyagokat, vagy a renderelt fájlokat. Ebben az elérhető legmegbízhatóbb és legstabilabb média management rendszer segíti, amely számon tartja az összes projektjét és metaadatát. Egyedi metaadat mezőket adhat az anyaghoz, könnyedén kereshet bennük, rendszerezheti a musztereket, anélkül hogy az operációs rendszerrel kellene kutakodnia.

 

Valós idejű HD vágás

Szerkessze HD anyagait valós időben, kiváló minőségben az Avid DNxHD tömörítés használatával! Legyen a HD munkafolyamata akár online akár offline, maximalizálhatja produktivitását, csökkentheti a szükséges tárhely mennyiségét – mindezt a lehető a legjobb képminőség mellett.  Még a sokadik generációs kópia is kiváló minőségű marad, sőt speciális hardverre sincs hozzá szükség.

 

Gördülékeny integráció bármilyen munkafolyamatba

Szalag nélkül – azonnal

Ismerje meg a leggyorsabb szalag nélküli munkafolyamatot, amit csak találhat az iparban. Az AMA (Avid Media Access) segítségével közvetlenül felhasználhatja RED, QuickTime, Sony XDCAM HD/EX, Panasonic P2/AVC-Intra, GFCAM, vagy más nyersanyagait és metaadatait. Mindössze csatlakoztatnia kell az őket tároló eszközt és anélkül kezdheti a munkát, hogy újra kellene kódolnia felvételeit, importálnia kellene őket, vagy bármilyen feldolgozást kellene végeznie rajtuk. Bármilyen új formátum használatához egyszerűen csak le kell töltenie a megfelelő frissítést.

 

Dolgozzon natívan SD és HD kodekjeivel

Rögtön kezdheti a vágást, mivel minden népszerű SD vagy HD formátum támogatott, többek között a RED, QuickTime, DV, HDV, XDCAM HD/EX, DVCPRO HD, AVC-Intra, GFCAM, és még sok más. Nincs szükség transzkódolásra még akkor sem, ha egy timeline-on belül kever különböző tömörítésű anyagokat.

 

Teljes kényelem

Egyszerűsítse offline/online munkafolyamatát, és tegye gördülékennyé az utómunkát! Ehhez hatalmas segítséget nyújt a Media Composer és az Avid Symphony, illetve DS rendszerek közötti tökéletes együttműködés. Ossza meg offline projektjeit és anyagait az összes klippel, vágásponttal, és effekttel együtt az utómunka számára, hogy minél gyorsabban elkészüljön az online változat.

 

Használjon 3D sztereo anyagokat és más állóképsorozatokat

A MetaFuze* segítségével könnyen és gyorsan egyesíteni tudja a számítógépes grafikából vagy scannelésből származó DPX, TIFF, vagy akár sztereo 3D képkockákat egyetlen natív Avid DNxHD vagy tömörítetlen videóvá a vágás számára. 3D anyagait akár offline is tudja vágni vagy monitorozni — anélkül hogy át kellene alakítania — mindezekben az ipar legjobb sztereo szerkesztő eszközei és munkafolyamatai támogatják.

 

Dolgozzon együtt a Pro Tools-os hangmérnökökkel

A Video Satellite opció segítségével közvetlenül elérhetik projektjeit Pro Tools-ból az utómunka során. Nincs szükség az effektek renderelésére, a video újrakódolására, vagy fájlok másolására; a hangmérnökök közvetlenül el tudják érni bármelyik Media Composert, hogy megnyissanak vagy lejátszanak Avid HD vagy SD szekvenciákat (beleértve a DNxHD anyagokat is) kiváló minőségben, teljes felbontásban és a kapcsolódó anyagokkal szinkronban maradva.

 

Középpontban a film

A filmes utómunkára a legerősebb és leghatékonyabb eszközök állnak rendelkezésére a díjnyertes Media Composer csomaggal. Takarítson meg időt a hang és video automatikus szinkronizálásával és a timecode, illetve egyéb metaadatok egyszerű kezelésével. Ezen túlmenően a 4:4:4 HD-RGB színrendszernek köszönhetően megőrizheti az eredeti képminőséget a folyamat elejétől a végéig.

 

Timecode és feliratozás könnyedén

A Timecode Generator-ral valós idejű timecode beégetést csinálhat, hogy felgyorsítsa az online vagy audio utómunkát. A SubCap Generator segítségével erőfeszítés nélkül készíthet nyelvi és halláskárosultaknak szánt feliratozást, importálhatja és exportálhatja őket Avid DS és EBU N19 szabvány szerinti feliratformátumokban.

 

Leadásra készen

Akár a webre, akár elektronikus leadásra dolgozik, netán valamelyik szalag nélküli formátumra kell visszaírni anyagait, mindenhez megtalálja a megfelelő eszközt, hogy gyorsan leadhassa anyagait a lehető legjobb minőségben. Optimalizálja anyagait a webre, írja fel projektjeit DVD-re vagy CD-re! Ha Windows-t használ, menüt is csinálhat a maszter DVD és Blu-ray lemezekhez, és a megtekintő DVD-khez. (Mac alatt a beépített szerkesztő alkalmazásokat használhatja).

 

Simább BWF munkafolyamat

Könnyítse meg az audio munkafolyamatait, ha hangsávokat exportál BWF (Broadcast WAV) formátumban. Egyszerűen adja hozzá a szekvencia timecodeját az anyaghoz, mikor exportálja a sávokat, így könnyen és gyorsan tud szinkronban használni olyan eszközöket, amik nem támogatják az OMF és AAF formátumokat, úgy mint a vezérelt lejátszó eszközök.

* A MetaFuze Windows-alapú gépekkel működik. A támogatott operációs rendszerek: Windows XP és Vista, illetve Boot Camp-en vagy egyéb emulátoron keresztül Windows-t futtató Mac.

 

Azt kapja képben, hangban, amit szeretne, olyan minőségben, amire vágyott

Fejlett színkorrekció

Időt takaríthat meg, ugyanakkor megőrizheti a legjobb produkciós minőséget a teljesen integrált és flexibilis 10 bites színkorrekciós eszközöknek köszönhetően. Könnyedén és pontosan egyeztethet színeket a snittek között a NaturalMatch segítségével. Még pontosabb színkezelést használhat a 4:4:4 HD-RGB színrendszerrel. Irányítsa precízen a munkát az animálható színkorrekcióval, vagy ismerje meg a nagy palettán található rengeteg könnyen használható eszközt, hogy manuálisan finomíthassa a beállításokat vagy kreatív fényeléseket hozzon létre.

 

FluidMotion és FluidFilm effektek

Az Avid szabadalmaztatott FluidMotion pixelmódosító technológiájával hihetetlenül folyamatos lassított képeket és „fit-to-fill” effekteket csinálhat. A FluidFilm szolgáltatásnak köszönhetően progresszív, filmes hatást érhet el váltott soros nyersanyaggal is.

 

SpectraMatte színkulcsoló effekt

Még tömörített HD anyaggal is kiváló minőségű kulcsolásokat hozhat létre. A SpectraMatte-el elfelejtheti a rengeteg próbálkozást, amivel a hagyományos munkafolyamat során találkozott, javíthatja a gyakori kulcsolási hibákat, és tökéletes lyukasztásokat kaphat az interaktív felhasználói felülettel. A 16 bites SpectraGraph technológiával valós időben ellenőrizheti a kulcsolást, online minőségben.

 

FluidStabilizer mozgáskövetési motor

Könnyedén stabilizálhatja a legremegősebb jeleneteket is; a FluidStabilizer együttműködik a SteadyGlide-al, hogy a legpontosabb képstabilizálást biztosítsa. Ennek hála, kiszűrhetőek a nemkívánatos remegések, miközben mindent megőrizetünk a szándékolt mozgásokból, mint például a svenkek.

 

Használjon több effektet pluginekkel

Legyenek olyanok effektjei, amilyeneket szeretne az installálás után a felhasználói felületről közvetlenül elérhető AVX és AVX2 plug-inekkel! Felépítheti saját effektgyűjteményét a sok száz külső cég által fejlesztett AVX plugin-in közül válogatva.

 

Bivalyerős teljesítmény effektezéskor

Az Avid kifinomult gyorsítási technológiájának köszönhetően a többmagos CPU, a GPU (Graphics Processor Unit – grafikus feldolgozó egység) és a PCI Express I/O hardver egy egységes rendszert alkot, ami a lehető legjobb valós idejű effektezési teljesítményt nyújtja.

 

Szóljon szebben a hangja

Az RTAS hangfeldolgozó plug-inekkel nagyban javíthatja filmje hangminőségét. Több száz professzionális plug-in közül választhat; kompresszor, zengető, equalizer – hogy csak néhányat említsünk. Ezekkel nagy segítséget kap a párbeszédek érthetőbbé és kellemesebbé tételéhez, valamint a zörejek és effektek ütősebb vagy természetesebbek lehetnek, annak megfelelően mire van szüksége ahhoz, hogy meggyőzőbbé tegye a keverést.

 

Kápráztassa el a nézőket a programhoz mellékelt produkciós csomaggal

Hozzon létre bámulatos vizuális effekteket és átmeneteket! Csináljon animált 2D és 3D feliratokat, grafikákat! Teremtsen hangulatot saját zenéivel és juttassa el anyagait a weben vagy DVD-n, a legjobb minőségben! A mellékelt produkciós csomaggal sok hasznos kreatív eszközt kap, amikkel szinte korlátlan lehetőségei lesznek arra, hogy olyan képi világot, hangzást és minőséget érjen el, amilyet szeretne.

 

Együttműködésre tervezve

Osszon meg nyersanyagokat, projekteket és ötleteket

Tapasztalja meg a legjobb együttműködést biztosító munkafolyamat előnyeit és spóroljon a pénzzel és idővel! Könnyedén integrálható a rendszerbe az Avid Unity media network, amivel ön és csapata ugyanazt a fájlt egyszerre, valós időben használhatja, sőt azonos partícióra is digitalizálhatnak. Mivel a binek nincsenek egy projekthez vagy felhasználóhoz kapcsolva, ezért másik projekteknél létrehozott bineket és fájlokat is szabadon használhat, akár akkor is, mikor mások dolgoznak vele. Teheti mindezt anélkül, hogy bármit is le kellene másolnia.

 

Osszon meg projekteket a hang utómunka számára

Gyerekjáték az együttműködés a Pro Tools-t használó hangmérnökökkel és zeneszerzőkkel. Anélkül exportálhatja a hangokat video projektjeiből a Pro Tools számára, hogy az eredeti fájlokat módosítani kellene. Ha még gyorsabb megoldásra vágyik, a Video Satellite opció segítségével a Pro Tools-t használó hangmérnökök közvetlenül használhatják a Symphony Nitris DX projekteket, anélkül, hogy renderelni, transzkódolni, vagy másolni kellene a fájlokat.

 

Vigye magával beállításait

Felejtse el az állandó beállításokkal való szöszmötölést, a billentyűzet és munkafelület újrakonfigurálást, amikor másik gépen dolgozik! Magával viheti az összes beállítását, legyen szó bármilyen projektről, akár akkor is, ha offline munkaállomások után Avid Symphony utómunka rendszerrel dolgozik. Minden menüelem, billentyű, képernyő beállítás elérhető marad, így egyből kezdheti a munkát.

 

Emelje a tétet az Interplay-el

Amikor magasak az elvárások, a jól szervezett csapatmunka sokat segíthet leküzdeni az akadályokat. Ehhez páratlan segítséget nyújt az Avid Interplay tartalomkezelő rendszer. Azonnal elérheti és biztonságban tudhatja anyagait az engedély nélküli felhasználással szemben. Mindig lejátszathatja és szinkronizálhatja az aktuális projektjei az automatikus nyomon követés segítségével. A kifinomult sok felhasználós tartalomkezelő rendszer segítségével a többféle felbontást előállító és a feltételes átkódolást használó munkafolyamatok gyerekjátékká válnak.

Bővebben az Interplay-től...

 

Világméretű, világra szóló közösség

Az ipar elsőszámú gyártója

Az Avid megérti a profi tartalom-előállítókat. Több mint 20 éve van jelen a cég a piacon, eközben olyan eszközöket hozott létre, amelyeket több filmhez és televíziós produkcióhoz használtak, mint bármelyik konkurensét. Sőt, a Symphony Nitris DX az ACE (American Cinema Editors) által elismert termék, megkapta az Oscar és az Emmy díjat is. Annak ellenére, hogy piacvezetők, folyamatosan fejlesztik termékeiket, hogy még jobbak legyek, még könnyebben és hatékonyabban lehessen velük dolgozni.

 

Avid vágókat keresünk

Legyen a projekt kicsi vagy nagy, a stúdiók és produkciós cégek folyamatosan keresnek Avid-ben jártas vágókat, mivel széles körben elterjedt vélemény, hogy ők a szakma legjobbjai. Akár szabadúszóként, akár alkalmazottként akar dolgozni, netán tehetséges Avid vágókat keres a munkájához, könnyen megtalálja a megfelelő embert vagy céget.

 

Szakértő segítség

Ha elakad, a segítség csak egy klikkre van a weben, esetleg egy telefonhívásnyira. Számos Avid terméktámogatási csomag közül választhat, amelyek közül könnyen megtalálhatja az igényeihez és pénztárcájához igazodó megoldást. Ingyenes web-alapú segítségnyújtás, esetenkénti tarifájú telefonos támogatás, Avid terméktámogatási szerződés, vagy komplett installálás is választható.

 

Szerezzen új ismereteket

Hozza ki a legtöbbet befektetéséből az Avid képzések segítségével. Akár egyszerűen meg akarja ismerni Avid vágószoftverét vagy rendszerét, netán hivatalos minősítést szeretne szerezni, számos könyv, online tanfolyam, tantermi kurzus és személyre szabott oktatási forma közül választhat.

 

Ismerkedjen meg más felhasználókkal

Ha segítségre van szüksége, vagy segítséget akar felajánlani, esetleg meg akar osztani klipeket, vagy a több ezer Avid-es vágó egyikével szeretne megismerkedni, töménytelen mennyiségű információt találhat az Avid Community Site-on. A felhasználók mellett az Avid szakemberei is várják kérdését. Maradjon naprakész a legújabb eszközökkel és technikákkal! Ismerjen meg praktikus tippeket, trükköket és útmutatókat a közösség többi tagjától!

 

©ArizonaMPS Kft. Minden jog fenntartva.
Nem járulunk hozzá az oldal vagy annak bármely részlete engedély nélküli másolásához vagy más honlapba történő beépítéséhez.

Kategória: Termékek
2014. május 05., hétfő 00:00

Avid bérbeadás, bérlés

Avid kölcsönzés, bérlés

 

Kedves Partnerünk!

Engedje meg, hogy felhívjuk figyelmét Általános Szerződéses Feltételeinkre [ÁSZF].

 

Mint azt a Szállítólevélen is leírjuk, bármilyen, az Arizona MPS Kft-től bérelt eszköznek a Szállítólevélen történt, aláírással igazolt átvétele automatikusan azt is jelenti, hogy Ön elfogadja az Arizona MPS Kft. Általános Szerződéses Feltételeit!

Kérjük, bérlés előtt olvassa át és ismerje meg ezeket a feltételeket, kérdés esetén szívesen állunk rendelkezésére.

 

Köszönettel:

 

Gleichner Péter, ügyvezető

Arizona MPS Kft.

 

Bérlés menete:

 

Küldjön megrendelést  a rental@arizonamps.hu-ra a bérlő adataival és a bérlés részleteivel! Kollégáink a megkeresésre árajánlatot küldenek Önnek, amelyet egy újabb, az Arizona MPS Kft. részére megküldött, az árajánlatot jóváhagyó e-mailt követően véglegesítünk.

 

A megállapított napi bérleti díj 24 órás időtartamra szól, és az azt követő hétköznap 10:00-ig kell visszaszállítani az eszközöket, amennyiben ez nem teljesül úgy újabb teljes napi díjat kell megfizetni.

 

Raktárunk nyitvatartása: Hétfőtől Péntekig: 8:30 18:30-ig. Kérjük olvassa el a részletes bérleti szabályzatunkat itt [link].

 

Bérlés: +36 20 777 7470

Bérlés nyitvatartás: Hétfőtől Péntekig 08:30-18:30

Hétvégi telefonos ügyelet: Szombattól Vasárnapig 10:00-18:00

Eszközök hétvégén is bérelhetők előre egyeztett időpontban 5 000Ft-os ügyeleti díj ellenében.

 

 Komplett Avid rendszerek bérbeadása és supportja.

Avid utómunka rendszer bérbeadás, bérlésCégünk Közép-Európa legnagyobb AVID bérbeadója, Magyarországon kívül Csehorszában, Szlovéniában, Bulgáriában és Romániában üzemeltet AVID utómunka rendszereket, a régióban egyedülálló eszközpardkjának köszönhetően. Több ISIS 5000 és Unity 5 szerver, Media Composer és Symphony szoftver, valamint a HD utómunkához szükséges mind további kiegészítő, monitorok, lehallgatás, VTR-ek, állnak rendelkezésünkre, a tökéletes workflow kialakításához és üzemeltetéséhez, akár 96TB megosztott háttértár kapacitásig. AVID specifikált HP és Machintos munkaállomások biztosítják a zökkenőmentes munkát az utómunka során.

A teljesség igénye nélkül néhány televízió műsor, amely az Arizona MPS rendszerein készült: Hal a tortán (7 sorozat, 3 különböző országban), Gazda felséget keres, X-Faktor, Sztárok a fejükre estek, Shopping királynők, Families at the crossroads, Családi titkok, Veled is megtörténhet, Éden hotel, Aranypart. Játékfilmek: Csak a szél, Nejem, nőm, csajom

 

Avid utómunka rendszer (bérlés, kölcsönzés):

 

Avid ISIS 5000 32TB (bérlés, kölcsönzés)

Ár: Hívjon!

Avid Unity 5  16TB (bérlés, kölcsönzés)

Ár: Hívjon!

Avid Unity 5 8TB (bérlés, kölcsönzés)

Ár: Hívjon!

Avid Nitris (bérlés, kölcsönzés)

Ár: Hívjon!

Avid MojoDX (bérlés, kölcsönzés)

Ár: Hívjon!

Avid utómunkaállomás kölcsönzés (HPZ800 workstation, 2x monitor, lehallgatás) (bérlés, kölcsönzés)

Ár: Hívjon!

Avid utómunkaállomás kölcsönzés (HPz400 workstation, 2x monitor, lehallgatás) (bérlés, kölcsönzés)

Ár: Hívjon!

 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Kategória: Szolgáltatások
2014. április 30., szerda 00:00

Avid Media Composer 7.0

Avid Media Composer 7.0

Avid utómunka rendszer bérlés »

Ismerje meg az Avid Media Composer 8.0 -t!

Ismerje meg az Avid Media Composer 7.0 -t!
Ismerje meg az Avid Media Composer 7.0 -t!
Ismerje meg az Avid Media Composer 7.0 -t!

Avid Media Composer 7.0Az Avid Media Composer 7 jónéhány újdonságot tartalmaz, mely kimondottan a vágóknak fog tetszeni, hiszen azok jelentősen meggyorstják, és könnyebbé teszik munkájukat. A funkciókról egyelőre nincs sok publikus információ, de igyekszünk feltárni néhányat.

Avid Frame Flex

 Avid Media Composer 7.0

Az Avid Media Composer 7 nem lesz teljesen felbontás független, vagyis nem lehet 4K vagy 5K felbontású videót létrehozni vele. Ehelyett redelkezésünkre áll a FrameFlex. Legjobb értesülésünk szerint ez egy „pan and zoom” jellegű műveletet tesz lehetővé 2K+ felbontású videókon. Tehát továbbra is 720-as vagy 1080-as felbontásban dolgozunk, de hozzáférhetünk a HD-nál nagyobb pixelszámú anyagokhoz is, amelyekből keyframe-től keyframe-ig kijelülhetünk 720 vagy 1080 pixelszámú képrészletet és „pan and zoom” műveletet hajthatunk végre rajtuk.


Avid Frame Flex - Avid Media Composer 7.0

Nincs miért elkeseredni, hiszen a legtöbb embernek még mindig nincs szüksége 2K-nál nagyobb felbontású végtermékre. Az Avid Media Composer hamarosan felbontás független lesz, addig is itt van a Frame Flex a nagyobb méretű nyersanyagok kezelésére, és ez a legtöbb munkafolyamat során elegendő is lesz.

Dinamikus media mappák és média menedzselt AMA fájlok

Dinamikus media mappák és média menedzselt AMA fájlok 

Ez egy komoly fejlesztésnek számít a Media Composer 7-es kiadásában. A Media Composer 7 ugyanúgy fogja kezelni az Avid Media Access AMA fájlokat mint a korábban megfelelően nyilvántartott Avidmédiát. Tehát gondoljunk az Avid MediaFiles mappában történő média kezelésre, ami innentől kezdve bármely más mappát azaz Dynamic Media Folder-t is megillet. Mostantól minden QuickTimemédiafájlhoz egy egyedi azonosítót társít a Media Composer, így ugyanúgy viselkednek majd mint az AvidMediaFiles mappában nyilvántartott médiafájlok.

Továbbá az AMA QuickTime kapcsolattal csatlakoztatott médiafájlok az Alpha csatornát is kezelik, ami Matte Key-ként jelenik meg.

A Dynamic Media Folderek olyanok mintha watch folderek lennének, melyekbe belerakott médiafájlok különböző módon viselkednek. Különböző szabályokat adhatunk minden egyes Dynamic Media Folder számára, szóval ha belerakunk egy médiafájlt, akkor a mappa automatikusan végrehajt bizonyos folyamatokat. A leggyakoribb ilyen végrehajtható eljárás valószínűleg a transzkódolás lesz. Ha egy rakás DSLR H.264-es médiafájlt másolunk egy Dynamic Media Folderbe, akkor megadható egy olyan szabály, hogy minden fájlt automatikusan kódoljon át DNxHD 36 és DNxHD 175 formátumokba is. A timeline-on egy ikon jelzi, hogy történik valami egy Dynamic Media Folderben, és az elkészült klipek beemelhetőek az Avid Media Composerbinekbe vagy a timeline-ra. Relink segítségével lehet a különböző transzkódolt felbontások között váltani.

A legjobb dolog a konszolidálásban és a transzkódolásban az, hogy mindez a háttérben történik, tehát a konszolidálás vagy transzkódolás alatt megszakítás nélkül dolgozhatunk tovább. Tulajdonképpen a transzkódolás egy teljesen külön folyamat, szóval az Avid Media Composer 7-nek nem is kell futnia a transzkódoláshoz. Persze ettől még telepíteni kell az AvidMedia Composer 7-et.

Dinamikus media mappák és média menedzselt AMA fájlok Dinamikus media mappák és média menedzselt AMA fájlok

 

Jobb, mindent átfogó AMA kezelés

  • Az Avid Media Access klipek mostantól már nem alsórangú médiafájlok az Avid-menedzselt .mxfmédiafájlokhoz képes, és ugyanazokat a médiakezelési előnyökkel rendelkeznek. Még a MediaTool-ban is láthatóak.
  • Az AMA médiaklipek külön színt kapnak a timeline-on az egyszerűbb azonosítás végett.
  • Az operációs rendszerből egyszerűen a control billentyű megnyomásával (almásoknak: MAC-en az option billentyű megnyomásával) behúzhatjuk a fájlokat az Avid Media Composer 7-be, és az automatikusan AMA-val linkeli a fájlokat importálás helyett.
  • Szekvenciát is transzkódolhatunk, továbbá beállthatjuk, hogy a szekvenciából csak az AMA kapcsolt klipeket transzkódolja a MediaComposer 7.

Számos Audio tökéletesítés

Számos Audio tökéletesítés - Avid Media Composer 7.0

Az audio hullámformák megjelenítését teljesen átdolgozták, szóval sokkal gyorsabban rajzolódnak majd ki. Reméljük, hogy hamarosan a saját szemünkkel is láthatjuk ezt!

A Master Audio Fader segítségével szabályozhatjuk a hangklipeket és a teljes audiomixekeffektjeit és nem csak audio sávonként. A timeline-on lévő audioklipeknek mind klipalapú clipgain-je lesz, hogy a klipek hangszintjét könnyedén, közvetlenül a timeline-on állíthassuk. Mostantól nem kell audiokeyframeket húzogatni fel-le az audioklipeken (többnyire ezt csináltuk, ha az audiomixert nem akartuk használni).

Look-up table (LUT)

Az Avid Media Composer 7 támogatja a Look Up Table-ök használatát 2K, 4K, és 5Kmédia valósidejű színtér konverziójához. Az Avid Media Composer 7-et számos LUT-tal szállítják majd.

Sony XAVC

Az Avid Media Composer 7 támogatja a Sony F5 és F55 XAVC kodekjét.

Avid Interplay

Az Avid Interplay is egy jelentős fejlesztésben részesült. Immár 3.0-s verziójú az Interplay Production rendszer. Új, 64 bites motort kapott, mely akár 10 milló asset-et is támogat egyidőben. Teljes böngészőből elérhető felhasználói felületet kapott, multi-cam projekt és AMA támogatást és új üzenőrendszert a Media Composer vágók felé.

Új ár és a Symphony már nem egy külön termék

Az Avid Media Composer 7 alap verziója$999 dollárba fog kerülni, az Avid Media Composer 7 Interplay Edition, mely Symphonyt is tartalmaz pedig $1499 dollárba. Tehát az Avid Symphony már nem egy külön termék, hanem egy megvásárolható opció. Az Avid Media Composer 6.5-ről való upgrade előre láthatólag $299 dollárba fog kerülni. $399 dollártól a korábbi Avid Media Composer verziókról is előre léphetünk az Avid Media Composer 7-re. Ez már csak az AMA fejlesztés miatt is megéri, nem beszélve a háttérbentörténőkonszolidálásról és transzkódolásról. A Pro Tools 11 egyébként $699 dollárba fog kerülni az upgrade-ek pedig $299 dollártól állnak majd rendelkezésre.

Az Avid Media Composer 7 valamikor a nyár folyamán fog érkezni, és még számos olyan új funkciót fog tartalmazni, amit itt most nem mutattunk be, de idővel beszámolunk ezekről is.

 

Kategória: Termékek