A videósok hajlamosak alábecsülni a hang jelentőségét, de rögtön hozzá kell tegyem, hogy csak az amatőr videósok. A profik ugyanis rengeteget szenvednek a jó hangminőségért. Még akkor is, ha viszonylag profi mikrofonokkal dolgoznak. Laikusok gyakran mosolyogva kérdezik, hogy minek az a hatalmas szőrpamacs a mikrofonokonokon, minek a külön mikrofonos ember a hatalmas rúddal a kezében, nem beszélve a fejhallgatós kollégáról, aki egy külön hangkeverőt, vagy rögzítőt tart a hasán és izzad keményen. Megértem a laikusokat, hisz a pályám elején magam is érthetetlennek tartottam ezt a nagy felhajtást. Most, több mint két évtized után ott tartok, hogy a megfelelő képminőség jóval kisebb gondot jelent számomra, mint az elfogadható hangminőség. Fontos hangsúlyozni, hogy elfogadható! A hang esetében ugyanis nem dolby digital minőség a cél (általában), egy riport vagy dokumentumfilm, vagy akár reality show kapcsán, hanem mindössze annyi, hogy a néző megerőltetés nélkül, kényelmesen, tisztán hallja és értse annak a hangját, amit a képernyőn lát. A profik pontosan tudják, hogy mekkora kihívás ez. A többiek meg előbb-utóbb rájönnek erre.

Kategória: Blog

Sennheiser vezeték nélküli mikrofonok, puskamikrofonok, kiegészítők

Az alábbi lista csak a leggyakrabban, vagy már keresett eszközök listája. Bármilyen Sennheiser termékkel kapcsolatban hívjon bennünket.

Electro Voice mikrofonok »

Rode mikrofonok »

Sennheiser árlista »

Sennheiser Freeport 12 - prezentációs szett

Sennheiser Freeport 12 - prezentációs szett

A Freeport 12 prezentációs szett kitűnő beszédérthetőséget biztosít beszédek, bemutatók és kisméretű színpadi előadások esetén.

A prezentációs szett részei:

  • Zsebadó
    Frekvenciamenet: 60 - 18.000 Hz
    MIC/Vonal kapcsoló
    Elemjelző LED
  • Vevőegység
    diversity
  • Csíptetős mikrofon (gömb-karakterisztikájú)
    Természetes hangzás
    Szinte észrevétlenül viselhető
Sennheiser Freeport 35 - énekes szett

Sennheiser Freeport 35 - énekes szett

A Freeport 35 énekes szett jellemzője a magabiztos, ütős hangzás, tartozékai egy dinamikus kapszulával rendelkező kézi mikrofon és egy diversity vevőegység.

Az énekes szett részei:

  • Kézi mikrofon
    Dinamikus kapszula, kardioid
    Frekvenciamenet: 80 - 18.000 Hz
    Elemjelző LED
  • Vevőegység
    Diversity
    Jel/zaj viszony: > 95 dB (A)
    Harmonikus torzítás (THD): < 1%
Sennheiser Freeport 72 - hangszeres szett

Sennheiser Freeport 72 - hangszeres szett

A Sennheiser Freeport 72 hangszeres szett strapabíró, telt hangzású, széles dinamika-tartománnyal rendelkezik. Használható gitárokhoz, vagy bármely más, jack kimenettel rendelkező hangszerhez.

A hangszeres szett részei:

  • Zsebadó
    hangszerkábellel
  • Kézi mikrofon
    Frekvenciamenet: 60 - 18.000 Hz
    MIC/Vonal kapcsoló
    Elemjelző LED
  • Vevőegység
    Diversity
    Jel/zaj viszony: > 95 dB (A)
    Harmonikus torzítás (THD): < 1 %
Sennheiser XSW 12 - vezeték nélküli prezentációs mikrofon szett

Sennheiser XSW 12 - vezeték nélküli prezentációs mikrofon szett

EM 10 vevőegység
SK 20 zsebadó
ME 2-2 gömb-karakterisztikájú csíptetős mikrofon
(tápegységgel, antennákkal, elemekkel, tartótokkal és használati útmutatóval)

Műszaki jellemzők:

Frekvenciák: 960 (E-tartomány: 520), 25 kHz-es lépésekben hangolható; 8 frekvencia bank, bankonként 12 gyárilag beállított csatornával
Jel/zaj viszony: ? 103 dBA
THD: ? 1%

Egységek:

  • EM 10 vevőegység
    Vevőegység típusa: true diversity
    Érzékenység
    (HDX zajcsökkentővel, csúcslöketnél): <3 ?V (52 dBA rms Jel/Zaj viszonynál)
    Szomszédcsatorna elnyomás: ? 60 dB
    Intermodulációs elnyomás: ? 50 dB
    Blokkolás: ? 65 dB
    AF frekvenciamenet: 50 - 16 000 Hz
    Pilot-tone funkció: 32,768 kHz
    Antenna bemenetek: 2 BNC csatlakozó, 50 ohm
    AF kimnenő-feszültség: 6,3 mm jack, aszimmetrikus: max. +8 dBu
    XLR-3, szimmetrikus: max. +14 dBu
    Tápegység: 12 VDC nom., 300 mA
    Méretek: 200 x 42 x 127 mm
    Tömeg: 730 g
  • SK 20 zsebadó
    RF kimenő-teljesítmény: 10 mW
    AF frekvenciamenet: 60 - 16.000 Hz (vonal)
    100 - 16.000 Hz (mikrofon)
    AF bemenet: 3,5 mm jack
    Nom. bemeneti feszültség: 0,5 Vrms (mik.) / 1,8 Vrms (vonal) -30 dB erősítésnél
    Áramellátás: 2 AA elem, 1,5 V
    Üzemidő: kb. 10 óra
    Méretek: 66 x 96 x 24 mm
    Tömeg: 95 g
  • ME 2-2 csíptetős mikrofon
    Jelátalakító típusa: elő-polarizált kondenzátor
    Karakterisztika: gömb
    Max. SPL: 142 dB
    Érzékenység: 5 mV/Pa
Sennheiser XSW 35 - vezeték nélküli énekes mikrofon szett

Sennheiser XSW 35 - vezeték nélküli énekes mikrofon szett

EM 10 vevőegység
SKM 35 dinamikus kézi-mikrofon (kardioid)
(tápegységgel, mikrofonkengyellel, antennákkal, elemekkel, tartótokkal és használati útmutatóval)

Műszaki jellemzők:

Frekvenciák: 960 (E-tartomány: 520), 25 kHz-es lépésekben hangolható; 8 frekvencia bank, bankonként 12 gyárilag beállított csatornával
Jel/zaj viszony: ? 103 dBA
THD: ? 1%

Egységek:

  • EM 10 vevőegység
    Vevőegység típusa: true diversity
    Érzékenység
    (HDX zajcsökkentővel, csúcslöketnél): <3 ?V (52 dBA rms Jel/Zaj viszonynál)
    Szomszédcsatorna elnyomás: ? 60 dB
    Intermodulációs elnyomás: ? 50 dB
    Blokkolás: ? 65 dB
    AF frekvenciamenet: 50 - 16 000 Hz
    Pilot-tone funkció: 32,768 kHz
    Antenna bemenetek: 2 BNC csatlakozó, 50 ohm
    AF kimnenő-feszültség: 6,3 mm jack, aszimmetrikus: max. +8 dBu
    XLR-3, szimmetrikus: max. +14 dBu
    Tápegység: 12 VDC nom., 300 mA
    Méretek: 200 x 42 x 127 mm
    Tömeg: 730 g
  • SKM 35 kézi-mikrofon
    Mikrofon típusa: dinamikus e835 kapszula
    Iránykarakterisztika: kardioid
    Max. SPL: 149 dB (SPL)
    Bemeneti érzékenység: 1,5 mV/Pa
    RF kimenő-teljesítmény: 10 mW
    AF frekvenciamenet: 80 - 16.000 Hz (mikrofon)
    Áramellátás: 2 AA elem, 1,5 V
    Üzemidő: kb. 10 óra
    Méretek: 250 x 54 mm
    Tömeg: 240 g
Sennheiser XSW 52 - vezeték nélküli fejmikrofonos szett

Sennheiser XSW 52 - vezeték nélküli fejmikrofonos szett

EM 10 vevőegység
SK 20 zsebadó
ME 3 kardioid fejmikrofon
(tápegységgel, antennákkal, elemekkel, tartótokkal és használati útmutatóval)

Műszaki jellemzők:

Frekvenciák: 960 (E-tartomány: 520), 25 kHz-es lépésekben hangolható; 8 frekvencia bank, bankonként 12 gyárilag beállított csatornával
Jel/zaj viszony: ? 103 dBA
THD: ? 1%

Egységek:

  • EM 10 vevőegység
    Vevőegység típusa: true diversity
    Érzékenység
    (HDX zajcsökkentővel, csúcslöketnél): <3 ?V (52 dBA rms Jel/Zaj viszonynál)
    Szomszédcsatorna elnyomás: ? 60 dB
    Intermodulációs elnyomás: ? 50 dB
    Blokkolás: ? 65 dB
    AF frekvenciamenet: 50 - 16 000 Hz
    Pilot-tone funkció: 32,768 kHz
    Antenna bemenetek: 2 BNC csatlakozó, 50 ohm
    AF kimnenő-feszültség: 6,3 mm jack, aszimmetrikus: max. +8 dBu
    XLR-3, szimmetrikus: max. +14 dBu
    Tápegység: 12 VDC nom., 300 mA
    Méretek: 200 x 42 x 127 mm
    Tömeg: 730 g
  • SK 20 zsebadó
    RF kimenő-teljesítmény: 10 mW
    AF frekvenciamenet: 60 - 16.000 Hz (vonal)
    100 - 16.000 Hz (mikrofon)
    AF bemenet: 3,5 mm jack
    Nom. bemeneti feszültség: 0,5 Vrms (mik.) / 1,8 Vrms (vonal) -30 dB erősítésnél
    Áramellátás: 2 AA elem, 1,5 V
    Üzemidő: kb. 10 óra
    Méretek: 66 x 96 x 24 mm
    Tömeg: 95 g
  • ME 3 fej-mikrofon
    Jelátalakító típusa: elő-polarizált kondenzátor
    Iránykarakterisztika: kardioid
    Max. SPL: 150 dB
    Érzékenység: 1,6 mV/Pa
Sennheiser XSW 65 - vezeték nélküli énekes mikrofon szett

Sennheiser XSW 65 - vezeték nélküli énekes mikrofon szett

EM 10 vevőegység
SKM 65 kondenzátor kézi-mikrofon (szuperkardioid)
(tápegységgel, mikrofonkengyellel, antennákkal, elemekkel, tartótokkal és használati útmutatóval)

Műszaki jellemzők:

Frekvenciák: 960 (E-tartomány: 520), 25 kHz-es lépésekben hangolható; 8 frekvencia bank, bankonként 12 gyárilag beállított csatornával
Jel/zaj viszony: ? 103 dBA
THD: ? 1%

Egységek:

  • EM 10 vevőegység
    Vevőegység típusa: true diversity
    Érzékenység
    (HDX zajcsökkentővel, csúcslöketnél): <3 ?V (52 dBA rms Jel/Zaj viszonynál)
    Szomszédcsatorna elnyomás: ? 60 dB
    Intermodulációs elnyomás: ? 50 dB
    Blokkolás: ? 65 dB
    AF frekvenciamenet: 50 - 16 000 Hz
    Pilot-tone funkció: 32,768 kHz
    Antenna bemenetek: 2 BNC csatlakozó, 50 ohm
    AF kimnenő-feszültség: 6,3 mm jack, aszimmetrikus: max. +8 dBu
    XLR-3, szimmetrikus: max. +14 dBu
    Tápegység: 12 VDC nom., 300 mA
    Méretek: 200 x 42 x 127 mm
    Tömeg: 730 g
  • SKM 65 kézi-mikrofon
    Mikrofon típusa: előpolarizált kondenzátor
    Iránykarakterisztika: szuper-kardioid
    Max. SPL: 144 dB (SPL)
    Bemeneti érzékenység: 1,8 mV/Pa
    RF kimenő-teljesítmény: 10 mW
    AF frekvenciamenet: 80 - 16.000 Hz (mikrofon)
    Áramellátás: 2 AA elem, 1,5 V
    Üzemidő: kb. 10 óra
    Méretek: 250 x 54 mm
    Tömeg: 240 g
Sennheiser XSW 72 - vezeték nélküli hangszeres mikrofon szett

Sennheiser XSW 72 - vezeték nélküli hangszeres mikrofon szett

EM 10 vevőegység
SK 20 zsebadó
CL 1 jack kábel
(tápegységgel, antennákkal, elemekkel, tartótokkal és használati útmutatóval)

Műszaki jellemzők:

Frekvenciák: 960 (E-tartomány: 520), 25 kHz-es lépésekben hangolható; 8 frekvencia bank, bankonként 12 gyárilag beállított csatornával
Jel/zaj viszony: ? 103 dBA
THD: ? 1%

Egységek:

  • EM 10 vevőegység
    Vevőegység típusa: true diversity
    Érzékenység
    (HDX zajcsökkentővel, csúcslöketnél): <3 ?V (52 dBA rms Jel/Zaj viszonynál)
    Szomszédcsatorna elnyomás: ? 60 dB
    Intermodulációs elnyomás: ? 50 dB
    Blokkolás: ? 65 dB
    AF frekvenciamenet: 50 - 16 000 Hz
    Pilot-tone funkció: 32,768 kHz
    Antenna bemenetek: 2 BNC csatlakozó, 50 ohm
    AF kimnenő-feszültség: 6,3 mm jack, aszimmetrikus: max. +8 dBu
    XLR-3, szimmetrikus: max. +14 dBu
    Tápegység: 12 VDC nom., 300 mA
    Méretek: 200 x 42 x 127 mm
    Tömeg: 730 g
  • SK 20 zsebadó
    RF kimenő-teljesítmény: 10 mW
    AF frekvenciamenet: 60 - 16.000 Hz (vonal)
    100 - 16.000 Hz (mikrofon)
    AF bemenet: 3,5 mm jack
    Nom. bemeneti feszültség: 0,5 Vrms (mik.) / 1,8 Vrms (vonal) -30 dB erősítésnél
    Áramellátás: 2 AA elem, 1,5 V
    Üzemidő: kb. 10 óra
    Méretek: 66 x 96 x 24 mm
    Tömeg: 95 g
Sennheiser ew 135 G3 vokal szett

Sennheiser ew 135 G3 vokal szett

Háromféle cserélhető mikrofonfej közül választhat (két dinamikus és egy kondenzátor).

A 100-as sorozat jellemzői:

  • Infravörös interfész az adóegységek szinkronizálásához
  • Megnövelt audio érzékenységi tartomány
  • Több szabályozási lehetőség (menü)
  • 12 gyárilag beállított frekvencia, 21 bankban
  • Frekvencia-tartományok: 516-558, 566-608, 626-668, 734-776, 780-822 és 823-865 MHz
Sennheiser ew 112 G3 prezentációs szett

Sennheiser ew 112 G3 prezentációs szett

Professzionális minőségű prezentációs szett, mely már TV stúdiókban és nagyszínpadokon is bizonyított. A kisméretű csíptetős mikrofon, speciális frekvenciamenetének köszönhetően kitűnő beszédérthetőséget biztosít.

A 100-as sorozat jellemzői:

  • Infravörös interfész az adóegységek szinkronizálásához
  • Megnövelt audio érzékenységi tartomány
  • Több szabályozási lehetőség (menü)
  • 12 gyárilag beállított frekvencia, 21 bankban
  • Frekvencia-tartományok: 516-558, 566-608, 626-668, 734-776, 780-822 és 823-865 MHz
Sennheiser ew 145 G3 vokal szett

Sennheiser ew 145 G3 vokal szett

Masszív kézimikrofon, amely elsőosztályú, tökéletes élő-hangot közvetít. Háromféle cserélhető mikrofonfej közül választhat (két dinamikus és egy kondenzátor).

A 100-as sorozat jellemzői:

  • Infravörös interfész az adóegységek szinkronizálásához
  • Megnövelt audio érzékenységi tartomány
  • Több szabályozási lehetőség (menü)
  • 12 gyárilag beállított frekvencia, 21 bankban
  • Frekvencia-tartományok: 516-558, 566-608, 626-668, 734-776, 780-822 és 823-865 MHz
Sennheiser ew 165 G3 vokal szett

Sennheiser ew 100 ENG G3

Sennheiser ew 100 ENG G3

Filmezés közben tökéletes hangátvitel az ENG Set segítségével. Négy különböző szett kapható - kézi adóegységgel vagy zsebadóval, gömb-karakterisztikájú vagy kardioid karakterisztikájú csíptetős mikrofonnal.

A 100-as sorozat jellemzői:

  • Infravörös interfész az adóegységek szinkronizálásához
  • Megnövelt audio érzékenységi tartomány
  • Több szabályozási lehetőség (menü)
  • 12 gyárilag beállított frekvencia, 21 bankban
  • Frekvencia-tartományok: 516-558, 566-608, 626-668, 734-776, 780-822 és 823-865 MHz
Sennheiser ew 112P G3

Sennheiser ew 135P G3

Sennheiser ew 122P G3 prezentációs szett

Sennheiser ew 122P G3 prezentációs szett

Professzionális minőségű prezentációs szett, mely TV stúdiókban és nagyszínpadokon is bizonyított (kristálytiszta hangminőség). A rendkívül kisméretű csíptetős mikrofon, speciális frekvenciamenetének köszönhetően kitűnő beszédérthetőséget biztosít.

A 100-as sorozat jellemzői:

  • Infravörös interfész az adóegységek szinkronizálásához
  • Megnövelt audio érzékenységi tartomány
  • Több szabályozási lehetőség (menü)
  • 12 gyárilag beállított frekvencia, 21 bankban
  • Frekvencia-tartományok: 516-558, 566-608, 626-668, 734-776, 780-822 és 823-865 MHz
Sennheiser ew 152 G3 headset mikrofon szett

Sennheiser ew 172 G3 Instrument szett

Sennheiser ew 172 G3 Instrument szett

A G3 Instrument Set segítségével a gitáros szabadon mozoghat a színpadon, nincsenek csatlakozókábelek. A G3 vadonatúj funkciója: a beépített gitárhangoló, melynek köszönhetően nincs szükség külön hangolóra.

A 100-as sorozat jellemzői:

  • Infravörös interfész az adóegységek szinkronizálásához
  • Megnövelt audio érzékenységi tartomány
  • Több szabályozási lehetőség (menü)
  • 12 gyárilag beállított frekvencia, 21 bankban
  • Frekvencia-tartományok: 516-558, 566-608, 626-668, 734-776, 780-822 és 823-865 MHz
Sennheiser SKM 100-835 G3 kézimikrofon

Sennheiser SKM 100-835 G3 kézimikrofon

Masszív kézimikrofon, mely tökéletes élő-hangot közvetít. Háromféle cserélhető mikrofonfej közül választhat (két dinamikus és egy kondenzátor).

A 100-as sorozat jellemzői:

  • Infravörös interfész az adóegységek szinkronizálásához
  • Megnövelt audio érzékenységi tartomány
  • Több szabályozási lehetőség (menü)
  • 12 gyárilag beállított frekvencia, 21 bankban
  • Frekvencia-tartományok: 516-558, 566-608, 626-668, 734-776, 780-822 és 823-865 MHz
Sennheiser SKM 100-845 G3 kézimikrofon

Sennheiser SKM 100-865 G3 kézimikrofon

Sennheiser SKP 100 G3

Sennheiser SKP 100 G3 PLUG-ON jeladó

Sennheiser SK 100 G3

Sennheiser SK 100 G3 zsebadó

Sennheiser EK 100 G3

Sennheiser EK 100 G3 zsebadó

Sennheiser EM 100 G3

Sennheiser EM 100 G3 asztali vevő

Sennheiser MKH 20 mikrofon

Zenekari és szóló hangszeres mikrofon.

Sennheiser MKH 30 mikrofon

Kondenzátor mikrofon, szimetrikus jelátalakítóval. Széles, egyenletes frekvenciaátvitel.

Sennheiser MKH 40 mikrofon

Vese karakterisztikájú mikrofon. Különösen, viszhangos vagy akusztikailag gyenge helységekbe.

Sennheiser MKH 416 rövid puskamikrofon

Rövid puskamikrofon. Alacsony belső zaj, magas érzékenység.

Sennheiser MKH 418 S Sztereo rövid puskamikrofon

Sztereo rövid puskamikrofon. Külső és belső felhasználásra egyaránt akalkalmas.

Sennheiser MKH 50 mikrofon

Szuper-vese karakterisztikájú mikrofon. Különösen csekély belső zaj. A szimetrikus jelátalakítók biztosítják az extrém alacson ytorzítást.

Sennheiser MKH 60 rövid puskamikrofon

Szuper-vese karakterisztikájú, rövid puska mikrofon. Alacsony belső zaj. Magas érzékenység.

Sennheiser MKH 70 Hosszú puskamikrtofon

Hosszú puska mikrtofon állítható karakterisztikával.

Sennheiser MKH 80 kondenzátor mikrofon

Változtatható karakterisztikájú kondenzátor mikrofon.

Sennheiser MKH 800 Csúcs stúdió mikrofon

Csúcs stúdió mikrofon, kiterjesztett frekvencia átvitellel.

Kiegészítők

Sennheiser MZA 14 P 48 U 

Fantomáram táp.

Sennheiser MZA 14 TU 

Fantomáram táp.

Sennheiser MZA 441

Mikrofonkengyel.

Sennheiser MZB 415

Mikrofonkengyel.

Sennheiser MZD 30

Dupla mikrofonkengyel.

Sennheiser MZG 415-3

Mikrofonkengyel.

Sennheiser MZH 20-1

Szélvédő "haj".

Sennheiser MZH 60-1

Szélvédő "haj".

Sennheiser MZH 604

Mikrofonkengyel dobhoz.

Sennheiser MZH 70-1

Szélvédő "haj".

Sennheiser MZM 2, Sennheiser MZM 10

Mágneses mikrofonkengyel.

Sennheiser MZP 40

Szélvédő szivacs.

Sennheiser MZQ 100

Mikrofonkengyel.

Sennheiser MZQ 200

Mikrofonkengyel.

Sennheiser MZQ 40

Mikrofonkengyel.

Sennheiser MZQ 441

Mikrofonkengyel.

Sennheiser MZQ 6

Mikrofonkengyel.

Sennheiser MZQ 800

Mikrofonkengyel.

Sennheiser MZS 20-1

Felfüggesztés pisztoly aggyal.

Sennheiser MZS 40

Rugalmas, mikrofon felfüggesztés.

Sennheiser MZS 415-3

Rugalmas, mikrofon felfüggesztés.

Sennheiser MZS 6

Rugalmas, mikrofon felfüggesztés.

Sennheiser MZS 80

Rugalmas, mikrofon felfüggesztés.

Sennheiser MZT 100

Rezgésgátló talp.

Sennheiser MZT 105

Asztali talp.

Sennheiser MZT 14

Rögzítő csavar.

Sennheiser MZT 417

Asztali mikrofon állvány.

Sennheiser MZT 441

Asztali mikrofontalp.

Sennheiser MZW 1032 PRO

Szélvédő szivacs.

Sennheiser MZW 1420

Szélvédő szivacs.

Sennheiser MZW 20-1

Szélvédő kosár.

Sennheiser MZW 40

Szélvédő szivacs.

Sennheiser MZW 4032

Szélvédő szivacs.

Sennheiser MZW 41

Szélvédő szivacs.

Sennheiser MZW 415

Szélvédő szivacs.

Sennheiser MZW 416-1

Szélvédő szivacs.

Sennheiser MZW 421

Szélvédő szivacs.

Sennheiser MZW 441

Szélvédő szivacs.

Sennheiser MZW 48F

Szélvédő szivacs.

Sennheiser MZW 60-1

Szélvédő kosár.

Sennheiser MZW 61

Szélvédő szivacs.

Sennheiser MZW 64

Szélvédő szivacs.

Sennheiser MZW 64 PRO

Szélvédő szivacs.

Sennheiser MZW 65 PRO

Szélvédő szivacs.

Sennheiser MZW 66

Szélvédő szivacs.

Sennheiser MZW 66 PRO

Szélvédő szivacs.

Sennheiser MZW 67 PRO

Szélvédő szivacs.

Sennheiser MZW 70-1

Szélvédő kosár.

Sennheiser MZW 71

Szélvédő szivacs.

Sennheiser MZW 80

Szélvédő szivacs.

Behringer mikrofonok, mikroportok »

Electro Voice mikrofonok »

Rode mikrofonok »

Sennheiser árlista »

Kategória: Termékek
2014. május 12., hétfő 00:00

Letölthető dokumentációk

Letölthető dokumentációk

Behringer

Behringer xenyx-manual

Datavideo

Datavideo DAC-200Manual

Datavideo SE-500brochure

Datavideo SE-500instructionmanual

Datavideo SE-800Specifications

Datavideo SE-1000brochure

Datavideo SE-1000InstructionManual

Datavideo SE-1000IntegrationExampleA

Datavideo SE-1000IntegrationExampleB

Datavideo TLMLCDMonitors

Dedolight

DedolightDloba2

Panasonic

Panasonic BT-LH80WSPreliminaryBrochure

Panasonic BT-LH1700WLCDmonitorleaflet

Panasonic BT-LHseriesmonitors

Panasonic AG-DV1DCMiniDVVTRScreen

Panasonic AG-DVC30EBrochure

Panasonic AG-DVC60EBrochure

Panasonic AG-DVC200Ebrochure

Panasonic AG-DVX100BBrochure

Panasonic AG-DVX10025fpsCamcorder

Panasonic AG-HVX200productleaflet

Panasonic AJ-HD1200Aleaflet

Panasonic AJ-HD1400operation manual

Panasonic AJ-HD1400productleaflet

Panasonic AJ-HDC26HEDVCPROHDVaricamBrochure

Panasonic AJ-HDC27FEBrochure

Panasonic AJ-HDC27HEDVCPROHDVaricamBrochure

Panasonic AJ-HDX400Leaflet

Panasonic AJ-HPX2100brochure

Panasonic AJ-HPX3000brochure

Panasonic AJ-SD255Brochure

Panasonic AJ-SDX900Brochure

Sennheiser

Sennheiser EW100 G2HUN

Sennheiser EW300 G2HUN

Sennheiser EW300 IEMG2HUN

Sennheiser FreeportHUN

Sony

Sony Solid-State Memory Camcorder PMW-EX1

Sony All XDCAM Family

Sony audio video interfacing guidebook

Sony dxcD55 brochure

SonyEXFamily

Sony f35

Sony HD CamTop10

Sony HDC1000

Sony HDC1000-1

Sony HDCA-702 brochure

Sony HDW-650F brochure

Sony HDWf900r brochure

Sony HDWM2000OpManual

Sony HDXChange Brochure

Sony hvra1u brochure

Sony hvrhd1000

Sony HVR-Series brochure

Sony HVR-V1U brochure

Sony HVR-Z5U brochure

SonyHVR-Z7E

Sony hxrmc1acc brochure

Sony Nipros brochure

Sony prodisplays brochure

SonyRCP920Manual

Sony XDCAM HD Family

Sony XDCAM HD422 Family

SonyProductCatalog2008!!!

Sachtler

SachtlerTermekkatalogus2009

Kategória: Arizona MPS
2014. május 05., hétfő 00:00

Hangtechnika bérbeadás

Film és TV Hangtechnika bérlés

hangtechnika-berbeadas

Kedves Partnerünk!

Engedje meg, hogy felhívjuk figyelmét Általános Szerződéses Feltételeinkre [ÁSZF]

Mint azt a Szállítólevélen is leírjuk, bármilyen, az Arizona MPS Kft-től bérelt eszköznek a Szállítólevélen történt, aláírással igazolt átvétele automatikusan azt is jelenti, hogy Ön elfogadja az Arizona MPS Kft. Általános Szerződéses Feltételeit!

Kérjük, bérlés előtt olvassa át és ismerje meg ezeket a feltételeket, kérdés esetén szívesen állunk rendelkezésére.

Köszönettel:

Gleichner Péter, ügyvezető

Arizona MPS Kft.

Bérlés menete:

Küldjön megrendelést  a rental@arizonamps.hu-ra a bérlő adataival és a bérlés részleteivel! Kollégáink a megkeresésre árajánlatot küldenek Önnek, amelyet egy újabb, az Arizona MPS Kft. részére megküldött, az árajánlatot jóváhagyó e-mailt követően véglegesítünk.

A megállapított napi bérleti díj 24 órás időtartamra szól, és az azt követő hétköznap 10:00-ig kell visszaszállítani az eszközöket, amennyiben ez nem teljesül úgy újabb teljes napi díjat kell megfizetni.

Raktárunk nyitvatartása: Hétfőtől Péntekig: 8:30 18:30-ig. Kérjük olvassa el a részletes bérleti szabályzatunkat itt [link].

Bérlés: +36 20 777 7470

Bérlés nyitvatartás: Hétfőtől Péntekig 08:30-18:30

Hétvégi telefonos ügyelet: Szombattól Vasárnapig 10:00-18:00

Eszközök hétvégén is bérelhetők előre egyeztetett időpontban. Az ügyeleti díj az első órában 5 000Ft+ÁFA, minden további megkezdett óra 3 000Ft+ÁFA.

Hangrögzítők, keverők, mikrofonok:

Nettó HUF/nap

Sound Devices 788T+CL-8, 8 channel recorder + expander (4db XLR,
4db mini-XLR)

 18 000.-

Sound Devices 688T+ CL-6 + SL-6, 12 channel recorder (6db XLR, 6db miniXLR)

 22 000.-

Sound Devices 688T+ SL-6, 12 channel recorder (6db XLR, 6db miniXLR)

 20 000.-

Sound Devices 688T, 12 channel recorder (6db XLR, 6db miniXLR)

  18 000.- 

Sound Devices 664+CL-6, 12 channel recorder (6db XLR, 6db miniXLR)

16 000.-

Sound Devices 664, 12 channel recorder (6db XLR, 6db miniXLR)

14 000.-

Sound Devices 633, 6 channel recorder (3db XLR, 3db mini-XLR)

12 000.-

Zaxcom Nomad 10, 6 channel recorder (6db XLR)

14 000.-

Sound Devices 302, 3 channel mixer (3db XLR)

 4 500.- 

Sound Devices MM1 Microphone preamp

4 000.-

Timecode kábel BNC (csak rögzítővel együtt bérelhető)

1 000.-

Timecode kábel Lemo (csak rögzítővel együtt bérelhető)

2 000.-

 Mikrofon

Schoeps Digital SuperCMIT 2 U puskamikrofon + mini-DA42 konverter (zajcsökkentős digitális mikrofon) 9 000.-
Sennheiser MKH 416 puskamikrofon csomag (zeppelin/windshield, deadcat, boompole, XLR kábel) 5 000.-

Sennheiser MKH 416 puskamikrofon (XLR kábel)

4 000.-

Sennheiser MKH 50 kondenzátor mikrofon, szuper-kardioid (XLR kábel)

4 000.-
Neumann KM 184 MT kardioid mikrofon 4 000.-
Neumann TLM 102 kardioid mikrofon 6 000.-
Neumann TLM 103 kardioid mikrofon 4 000.-
Electro-Voice RE50B vezetékes riporter mikrofon 1 000.-

Sony ECM-673 puska mikrofon kamerához

2 000.-

AKG C-417 csíptetős mikrofon XLR csatlakozó

1 000.-

Mikroportok (URH)

Sennheiser G3 mikroport csomag (EK100 receiver, SK100 transmitter, ME2 kapszula)

4 000.-

Sennheiser G3 mikroport csomag (EK100 receiver, SK100 transmitter, MKE2 Gold kapszula)

7 000.-

Sennheiser G3 mikroport csomag (EK100 receiver, SK100 transmitter, DPA 4071 kapszula)

8 000.-

Sennheiser EK300, SR300 IN-EAR, fülmonitor csomag (adó, vevő, Sennheiser fejhallgató)

4 000.-

Sennheiser G3 prezentációs/riport/vocal wireless mikrofon csomag (kézi URH mikrofon, vevő)

4 000.-

Sennheiser SKP 2000 plugon 48V (adó, vevő)

 5 000.-

Wisycom plugon MTB40S (adó, vevő)

 10 000.-
Lectrosonics single mikroport csomag (SRB dual receiver, 1x SMQV transmitter, 1x MKE2 Gold kapszula) 10 000.-
Lectrosonics single mikroport csomag (SRB dual receiver, 1x SMQV transmitter, 1x MKE1 kapszula) 11 000.-

Lectrosonics dual mikroport csomag (SRB dual receiver, 2x SMQV transmitter, 2x MKE2 Gold kapszula)

20 000.-

Lectrosonics dual mikroport csomag (SRB dual receiver, 2x SMQV transmitter, 2x MKE1 kapszula)

22 000.-

Wisycom single microport set (MCR42S dual receiver, 1x MTP40 S transmitter, 1x MKE2 Gold kapszula)

10 000.-
Wisycom single microport set (MCR42S dual receiver, 1x MTP40 S transmitter, 1x MKE1 kapszula) 11 000.- 

Wisycom dual microport set (MCR42S dual receiver, 2x MTP40 S transmitter, 2x MKE2 Gold kapszula)

20 000.- 

Wisycom dual microport set (MCR42S dual receiver, 2x MTP40 S transmitter, 2x MKE1 kapszula)

22 000.- 

Wisycom ENG microport set (MPR30-ENG receiver, 1x MTP40 S transmitter, 1x MKE2 Gold kapszula)

10 000.- 

Wisycom ENG microport set (MPR30-ENG receiver, 1x MTP40 S transmitter, 1x MKE1 kapszula)

11 000.- 
Kiegészítők  
Ambient NanoLockit timecode generator 5 000.-
Ambient ALL601 Lockit syncbox 5 000.-
VDB M-classic Boom pole 60-266 cm (mikrofon bot) 1 000.-
Ambient QuickPole QP480 Boom Pole 105-345 cm (mikrofon bot) 1 000.-
Ambient QuickPole QP4140 Boom Pole 154-520 cm (mikrofon bot) 1 000.-
Ambient Quickpole QX 5130 Boom Pole 130-540 cm (mikrofon bot) 1 000.-
Motorola TLKR T81 Walkie talkie radio 1 500.-
Motorola GP340 Walkie talkie radio (2x akkumulátor, headset, nagy töltő) 1 500.-
XLR kábel (3m, 5m, 10m, 20m) 200.-
Mikrofon állvány (kicsi) 500.-
Mikrofon állvány (nagy) 500.-
Boom buddy (mikrofonrúd tartó) 500.-
Yamaha O1V96 mixer 15 000.-
Yamaha MG124C mixer 4 000.-
Yamaha MG102C mixer 4 000.-
Soundcraft EPM6 mixer 2 000.-
Soundcraft EPM12 mixer 4 000.-
Kategória: Szolgáltatások